Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nem kívánja foglalkoztatni Borovszky Tímeát. Ezt azután közölte a tárca, hogy a Magyar Nemzet megírta: a vesztegetés miatt elítélt főosztályvezető státusban van.
A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Balog Zoltán által közleményben az áll: az államtitkárság elindította a korábbi Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságát vezető Borovszky Tímea munkaviszonyának megszüntetését. Az államtitkárság nem kívánja foglalkoztatni a korábbi főosztályvezetőt.
A Magyar Nemzet csütörtökön írt arról, hogy a vesztegetés miatt elítélt, állásából tavaly felfüggesztett főosztályvezető, továbbra is kapja csaknem 600 ezer forintos havi fizetését is, noha tavaly március óta nem végezhet munkát. Borovszky Tímea a roma diákok felzárkóztatásáért volt felelős esélyegyenlőségi főigazgatóként.